Reggel szinte egyből kipattant a szemem, és arra sem volt szükségem, hogy apa üvöltsön bele a fülembe ébresztés gyanánt. Ettem reggelire pirítóst, felvettem a Suicide Silence-s pólómat, egy fekete farmert (lánccal természetesen) és a kedvenc, kicsit már szanaszéjjel lévő bakancsomat, csak hogy már első nap megtudják a drágalátos osztálytársaim, hogy kivel van dolguk. (vagy legalábbis a személyem izgalmasabb legyen, mint apa) Amint elkészültem, rápillantottam az órára. Fél hetet mutatott, ami a hivatalos felkelésem időpontját jelezné, ha nem lettem volna ilyen izgatott. Nemsokára csörgött Rob ébresztője, (egy Aerosmith-es dobszóló) minek köszönhetően a többieknek is kipattant a szemük.

 - Hát te? - nézett rám Dave felvont szemöldökkel.

 - Nem bírtam aludni - feleltem vállat vonva. - Viszont mindenkinek készítettem pirítóst, így már nem szükséges ezzel bajlódnotok.

 - Igazán nagylelkű vagy - biccentett Ellie fáradtan, és egy nagyot nyújtózott. 

 - Csak én vagyok rohadt izgatott az iskola miatt? - nevettem fel kínosan.

 - Erről szó sincs. Csak nekünk, mint fejlődő szervezeteknek, szükségünk van az alvásra - magyarázta, majd feltápászkodott, és leült az étkezőhöz.

 - Ha a lányom ilyen aktív reggel, akkor valami hatalmas probléma lehet... - röhögött apa, mire belebokszoltam a karjába. - Azért ésszel, kislányom! Mégiscsak van köztünk vagy huszonhárom év!

 - Hujuj, ebből bunyó lesz! - tette védekezően maga elé a kezeit Chaz, miközben pimaszul, és egyben (hiába is tagadnám) mérhetetlenül szexin vigyorgott.

 - Ne most, Chester, éppen nevelem a kölköm! - jelentette ki apa sértetten, én pedig hiába próbáltam visszatartani, kitört belőlem a röhögés.

 - Ejj de szemtelen valaki! Ejnye bejnye! Vigyázz, különben kapsz egy tockost! - dörzsölte össze a hajam Brad, amit a fiúk röhögve fogadtak. Még apa is villantott felé egy félmosolyt, de aztán újra visszatért a szigorú arckifejezése.

 Lassacskán mindenki összeszedelőzködött, nagy csodálatomra a fiúkra sem kellett várni sokat. 

 - Hogy megyünk? - kérdezte Lily.

 - Megvan még a kölcsön teherautónk... - vakarta a fejét apa.

 - Nagyszerű. Ennél jobban nem is vegyülhetünk el a tömegben - forgatta a szemét Ellie, teli iróniával a hangjában, mire egyetértően bólintottam. 

 - Szerintem sem jó ötlet. Ha kell, elmegyünk busszal. Nekünk ez nem gond - mondtam.

 - Ragaszkodom hozzá, hogy veletek menjünk! Ha kell, csak az utca végéig viszünk el, és akkor nem keltünk nagy feltűnést - biccentett Chester, mire sóhajtva beleegyeztünk a dologba.

 Az utazás eléggé, legalábbis számomra eléggé izgalmakkal teli volt. A gyomrom minden kanyarnál hányt egy újabb bukfencet, a kezem pedig úgy izzadt, hogy nem győztem törölgetni farmerembe. Megállni valóban az utca sarkán álltunk meg, de Chester addig erősködött, amíg bele nem egyeztünk abba, hogy bekísérjen minket. Úgyhogy feszengve ugyan, de sikeresen beértünk az épületbe. Az aula kisebbnek tűnt, mint az előző sulinkban, és csak két emeletes volt az egész, de legalább ezzel eléggé barátságos és otthonos környezetnek hatott. (már amennyire egy iskola lehet barátságos és otthonos) Csodák csodájára a diákok nem is bámultak meg minket, maximum csak az obligát ,,ott vannak az új hülyegyerekek" tekinteteket küldték felénk, és néhány évfolyamtársunkká avanzsálódott csajnak Chazen is fennakadt a szeme. Mondjuk... Volt is rá okuk, hogy úgy mondjam. Chester egészen az osztályunkig kísért minket, (nem volt gáz, ugyan) amikor is elért minket az első meglepetés. Egy barna hajú, szemüveges csaj ugyanis sikítórohammal rohant felénk, és belecsimpaszkodott Chaz lábába.(!) 

 - Úr isten! ÚR ISTEN! - üvöltötte angolul, Chazy meg a rémülettől azt sem tudta, hova nézzen. - Kérhetek egy autogramot? Esetleg egy képet? Egy ölelést? Egy puszit?!

 - Gyűrű nem kéne? - vonta fel a szemöldökét Ellie, mire a csaj csillogó szemekkel felnézett, és csak akkor ismertem föl, hogy ez bizony az a bizonyos Brigi Kiss. 

 - Szedjétek már le rólam! - röhögött Chaz kínjában.

 - Ó, elnézést... - nevetett Brigi, és könnyes szemekkel elővette zsebéből a telefonját.

 - Ne kelts feltűnést Chester, ne kelts feltűnést! - sziszegte Lily, de akkor már késő volt. 

 Az egész iskola szemtanúja volt az előbbi jelenetnek, és annak is, ahogyan utána ott, a folyosó közepén fotózkodtak. Mondhatom, remekül kezdődött ez az évünk is...