Apáék hagytak minket aludni, és nélkülünk mentek el korán reggel, hogy bevásároljanak, ezzel bebiztosítva a félelmünket ezzel kapcsolatban. Szinte tudtuk, hogy elfelejtenek egy csomó mindent, vagy éppenséggel felesleges dolgokkal fogják teletömni a jelenleg még ürességtől visszhangos házat. Minden esetre kénytelenek voltunk beletörődni a sorsunkba, és ezzel a tudattal elkészíteni magunknak a viszonylag egyszerű reggelinket, ami a pirítós kenyérből állt, teljesen natúran. (természetesen az nem jutott eszébe az ősöknek, hogy kenyéren kívül mást is berakjanak a táskába, á ugyan...) 

 - Ez mi a rágott faszú trollhere? - kérdezte fáradtan Ellie, amikor a szemét törölgetve belépett a konyhába.

 - Reggeli - felelte rezzenéstelen arccal Lily.

 - Azt hiszem, nem vagyok éhes... - pillantott rá a csomag szeletelt kenyérre, aminek a fele már meg volt penészedve. - És a srácok?

 - Vásárolnak... - sóhajtottam, mire Ellie már meg sem lepődött.

 - Vissza mentem aludni - jelentette ki, és visszafordult, hogy megközelítse alvóhelyét, vagy legalábbis magába roskadjon, és elképzelje, milyen szörnyűségek kerülnek majd ebbe a gyönyörű házikóba.
 - Részvétem - biccentettem.
 - Ugyan... Csak nem lesz olyan vészes! - szorította meg a kezem Lily, én meg úgy döntöttem, inkább nem görcsölök rá a bútorok várható kinézetére.

 - Ez meg mi az isten? - kérdeztük egyszerre, amikor az ősök betoppantak az ajtón babarózsaszín, színes virágokkal díszített ágyalkatrészekkel.felszerelkezve.
 - Ágyak, nektek! - felelte mosolyogva Brad.
 - Nekünk? - vontam fel a szemöldököm. - Nem hinném, hogy ez annyira jelképezné a stílusom... - mutattam végig fekete, Slayer logóval díszített pólómon.
 - Megmondtuk, hogy ha majd nekünk kell bútor, akkor szeretnénk veletek menni! - magyarázta Ellie szótagolva.
 - Nem is örültök? - görbült le apa szája, mire rögtön megsajnáltam.
 - Azt nem mondtuk hogy nem tetszik, csak egyszerűen nem éppen az ízlésünk... - kezdtem - De így is nagyszerű!
 A gyors beleegyezésem annak volt köszönhető, hogy belegondoltam, hogy végtére is senki sem látja ami itthon van, vendégeink, pedig gyökér gyerekek módjára nincsenek.
 - Akkor mégiscsak tetszik? - csillant fel apa szeme, mire először összenéztünk a lányokkal, majd óvatosan bólintottunk.
 - Nagyon helyes. Már nincs kedvem újra visszafordulni, újabb bútorokat cipelve - morgott Joe.
 - Amúgy srácok, hol van Dave? - nézett körbe Chaz. Szokásához híven, megint kissé eltért a témától.
 - Alszik - vágtuk rá egyszerre a lányokkal.
 - Hol? - csodálkozott Rob, felszökött szemöldökkel.
 - A fürdőben, illetve a kádban megtalálod! - feleltem, de már nem volt kedvem megvárni a Rob arcán képződő undort, inkább feltrappoltam a szobámba, hogy kikeresve a cuccaim közül a laptopomat, megnézzem, kikkel is kerülök majd egy osztályba. Csak abban tudtam reménykedni, hogy apáék már a beiratkozásról is gondoskodtak.
 Az osztályban a lányok voltak többségben, és a legtöbbjük láthatóan nem egy plázapicsa növendék. Ezt örömmel vettem tudomásul, és akiket tudtam, azokat bejelöltem. Egyvalaki, nevezetesen Brigi Kiss már vissza is jelölt, és rám is írt:
Brigi: Szia! Miért jelöltél?
 Google fordító be, és bemásoltam amit kiírt:
Én: Szia! Én is oda járok majd holnap.c: Amerikai vagyok.
Brigi: Ó. Ennek örülök. Akkor majd találkozunk!^^
Én: c:
 És ki is jelentkezett. Hát nem mondom, hogy sokat megtudtam róla, de legalább ennyit érdeklődött felőlem. Ez jó jelnek számít, nem?

 Este nehezebben tudtam elaludni, mint előző nap. Vagy két órát forgolódtam, hasamban görccsel megspékelve. Azon törtem a fejem, hogy hogyan mutatkozzak be majd a többieknek. Legyek vicces, hogy már rögtön megkedveljenek? Vagy inkább komolyabb, hogy ne váljak az osztály bohócává már első nap? Végül az utóbbi lehetőségre tettem a pecsétet, és próbáltam elterelni a gondolkodásom egy másik irányba, de nem igazán jártam sikerrel. A következő gondolatmenetem az volt, hogy apának sikerült e már beíratnia egyáltalán? Bár... Azt mondta, hogy beszélt az igazgatóval, és hogy bármikor szívesen várnak. Ezzel a tudattal hajtottam a fejem álomra.